Az első világháború idején ezerháromszáz nő gyűlt össze Hágában, tizenkét országból, hogy békét követeljenek. Ezek a kezdeményező szellemű asszonyok elhatározták, hogy felkeresik országuk vezetőit, és tárgyalásokra kényszerítik őket a háború befejezése érdekében.
A többször béke-Nobel-díjra jelölt Rosika Schwimmer is azok közé a kivételes nők közé tartozott, akik egész életükben egy jobb világért dolgoztak. És nem volt egyedül: Edith Wynner – barátnője, segítőtársa és életrajzírója – egész életén át mellette állt. Az ő történetük fonódik egybe most egy baszk tengerparti kisváros forradalmár asszonyainak emlékeivel a hetvenes-nyolcvanas évekből, és Donald Trump pandémia utáni amerikai rémálmának szereplői is szót kapnak Kirmen Uribe gyönyörű elbeszélői stílusban megírt, szenvedélyes regényében.
Az ősi baszkok hite szerint azok, akik beleszerettek a lamia nevű mitikus lényekbe – kiknek külseje a sellőkéhez hasonlított –, delfinné változtak. Ez volt az ára, ha valaki vakmerő módon szerelemre lobbant egy lamia iránt. Tengeri lénnyé kellett válnia; olyanná, melynek megjelenése tökéletesen ellentétes az emberi külsővel –, és egy ismeretlen, a föld felszínétől távoli helyen kellett tovább élnie. Ez a radikális változás egyik napról a másikra történt, akár egy minden korábbitól eltérő utazás kezdete.” A migránsok élete is valahogy így változik meg, miután átlépik a határt – és egyszer csak egy egészen más úton találják magukat, mint amilyet elképzeltek…
A delfinek előző élete Rosika (Schwimmer Rózsika és és Edith (Weiner Edit), a két bátor és független feminista, a két rendíthetetlen, magyar származású békeharcos történetét meséli el; ugyanakkor
egyben a migránsokról szól; olyan nőkről és férfiakról, akik házukat és családjukat hátrahagyva ismeretlen helyen próbálnak új életet kezdeni, vagyis „delfinné változnak”.
Megrendítő regény több generáció nőtagjairól, akik kitartó küzdelmet folytattak a békéért.