A héber nyelv revitalizációja a nyelvtörténetnek egy páratlan esete. Azok a teológiai, vallásfilozófiai, létértelmezési alapfogalmak, amelyeket a Biblia hordoz, úgymint az egyiptomi kivonulás hagyománya, a Peszách, vagy a Szövetség, a Berít fogalma, a Dekalógus, a messianizmus mind-mind fokozatosan alakult ki és nyerte el le nem zárt, máig élő és formálódó alakját. A diaszpóra lét, a galut zsidóság élete végig megőrizte az Ígéret földjének eszméjét, és soha nem mondott le róla. A szétszóratás zsidó nyelve általában háromféle volt. Mindvégig, mindenütt a világon az ókortól napjainkig megmaradt a Szent Nyelv, a héber Biblia, a Tánách nyelve, valamint a liturgikus imaélet nyelve, a héber nyelv. Mindenütt volt az adott népnek, kultúrának egy nyelve, amit használt az ott élő zsidóság is, és volt egy köztes nyelv is, mely egyrészt a diaszpóra adott népének nyelvéből, a héber nyelvből és más történelmi találkozások nyelveiből ötvöződött sajátságos zsidó nyelv volt. Amikor másfél évszázaddal ezelőtt elindultak a zsidók a Szentföld felé, még nem volt ivrit, még nem volt újhéber nyelv. A zsidó nemzeti öntudat, nemzeti érzés, nacionalizmus, a cionizmus lassan elindította a nyelvi folyamatot is, amely jelentősen járult hozzá Izrael államának megteremtéséhez.