Érdekes, milyen körülmények között készült ennek a könyvnek a főszereplőjéről, Gabkáról az első könyv. Én riporterként már a '80-as években rengeteg témával foglalkoztam, de abban az időben szó nem lehetett arról, hogy a drogról készítsek dokumentumműsort a rádióba vagy írjak riportot valahova, mondjuk az Új Tükörbe. A Kádár-rendszer mottója ismerős: "Amiről nem beszélünk, az nincs."
Aztán találkoztam Gabkával, aki a halál helyett az életet választva már jó ideje a "tiszta" életet élte. Elkezdtünk beszélgetni, Éva, az akkori titkárnőm legépelte a hangfelvételeket, de én akkor éppen egy depressziós időszakomat éltem. Azért mégiscsak vicces, hogy úgy ír valaki könyvet a függőségről, hogy maga is lelkileg beteg. Egyszerűen nem volt erőm, türelmem rendbe tenni a szöveget, ezért hívtam segítségül Fencsik Tamást, aztán összeszedtem magam, és a korrektúrázott szöveget megszerkesztettem, így készült el a könyv.

Aztán eltelt több mint tíz év, Gabka jelentkezett, hogy elmesélje, mennyi minden történt vele. Svájcban él, csodák csodájára gyermeke született, és elég tanulságos, milyen utat járt be az első könyvünk óta, hát miért ne írnánk egy másodikat? Nekiültünk, megírtuk.