"Az utópisztikus államban egy embertípust egész bizonyosan halálra ítélnének, mégpedig az utópistát" - írta a szociológus, filozófus és történész Hans Freyer (1887-1969), a 20. század egyik legnagyobb hatású német gondolkodója. Jelen könyve Platóntól egészen H. G. Wellsig követi nyomon az utópisztikus gondolkodás történetét, tömör, de egyben élvezetes stílusban.

Freyer fordulatos szellemi pályát futott be, amibe ugyanúgy beletartozott az "új emberség" keresése az expresszionizmus által átitatott szellemi közegben a húszas évek elején, mint később a nemzetiszocialista rendszerrel való részleges együttműködés, majd az abból történő mély kiábrándulás is a harmincas évek második felében. Az utópiák történetét bemutató jelen kötet is már e kiábrándulás időszakában született.

Freyer szerint az utópia egy termékeny gondolatkísérlet, amelynek "története a sekélyesség és a mélység, a komolyság és a jelentéktelenség minden elképzelhető fokozatán áthaladt".

Ernst Blochhal szemben azonban ő nem tekintette az utópiát határátlépésre irányuló vágynak, amely így nem is alapozhatja meg a tervdiktatúrába átvezető lépést. Saját szavaival "az utópisztikus célokkal igazolt erőszak nem egyéb, mint a terror fogalmának a meghatározása".