Elena és Lila, akiket az előző részekből (Briliáns barátnőm és Az új név története) már jól ismerünk, nővé érett, méghozzá nagyon korán. Lila tizenhat évesen férjhez ment, kisfia született, aztán elhagyta a férjét és a jólétet, és egy gyárban dolgozik, embertelen körülmények között. Elena elkerült a telepről, a Pisai Egyetemen tanult, írt egy regényt, melynek sikere kitárta előtte egy jómódú, művelt világ kapuit. Más-más módon, de mindketten megpróbálták ledönteni a falakat, hogy végre kitörhessenek a nyomorból, a tudatlanságból és a kilátástalanságból. A két lányt ezúttal a hetvenes évek Olaszországában látjuk viszont a tőlük megszokott fékezhetetlen lendülettel, korábban elképzelhetetlen remények, kétségek, feszültségek, kihívások között. Továbbra is összeköti őket az elszakíthatatlan, ambivalens, néha lappangó, majd heves kitörésekben vagy találkozásokban újra felszínre kerülő, váratlan nézőpontokat rejtő örök kötelék.
„…a kortárs irodalomban oly népszerű autofikciós formában megírt regények szerzőjének karakterformálása, cselekményszövése, atmoszférateremtő és korfestő képessége rendkívüli; szinte érthetetlen, hogy ezt a nagyon erőteljes esztétikai hatást milyen egyszerű nyelvi eszközökkel, milyen zavarba ejtően hét - köznapi mondatokból építkezve éri el.” Kőrizs Imre, Magyar Narancs