A terápiás alanyiság langymelegét fokozatosan elhagyva olyan helyre érkezünk, ahol még a trauma is birodalmi távlatú, és a szöveg végtelen tereiben kurva hideg van, mint IV. Károly koronázásának napján. Nézzünk alaposan körül, hiszen Vecséstől ellátunk egészen Ithakáig. Jólesik a karcos, friss levegő? Átlátunk a poétikai ködön? Ha szemünk megszokta a homályt, odaképzeljük azt, ami első pillantásra nem rajzolódik ki, hiszen Bocsik Balázs verseit olvasva a szellem óhatatlanul is mozgásra kényszerül, az ideológiasemleges bámészkodás kevés lesz a befogadáshoz. Fussuk körbe a világtörténelmet, végezzünk osztályöntudatos guggolásokat.

Vagy ez, vagy legfeljebb az eszményeinkből rakott tábortűznél van módunk átmelegedni, vive la révolution. Ha elégnek, oda is lesznek? Vagy mindig tudunk még valamit a tűzre dobni? A költő ezt majd csak ezután fogja megtudni.

Szécsi Noémi