Egyesek már az találkozás első pillanatában keresik az arcon át az embert, ösztönösen érezve, hogy az egyszeri meglátás több mint száz más egyéb. Mások az ember belső kisugárzásából mintegy megérzik, azaz érzésben veszik át az illető egyéniségét. Mindkét ösztönösség évezredes bennünk, amit a régiek is ismertek, de ezen ismeret nagy általánosságban soha nem lett közkincs, mert egyrészt a nagy többség – amelyre nem előnyösek e tan tételei – tagadja azt, másrészt mi hasznát se veszik a haszonlesők… E könyv célja az emberek, illetve önmagunk megismerése. Amíg nem ismerjük önmagunkat és ama végső ideált, amely felé alakulni és fejlődni kell, addig nem is lehetünk önmagunk irányítói, hanem csak a sors, illetve a körülmények sajkái. Minden ember önmaga átka vagy áldása, vezérelvei szerint s ezért burjánzik egyik lelkében – mint dudva – a bánat s békétlenség, másikéban – mint ápolásra szorult nemes növény – az öröm, béke és vidámság… E könyv csak az általános nézőpontokat, a kulcsot nyújtja, mert nem a tételek tömege, hanem a törvények ama kulcsa a fontos – ha nem magoltatni, de gondolkoztatni is akarunk –, amelynek alapján a tételeket hozták. Az arc- és alaktan soha nem csal, soha nem téved… Aki megtanult nézni, az tud majd látni is. A nézni tudás a bölcsesség nyitja, a látás annak teljessége, fokozatai: a fogalom, az ítélet, a következtetés és az ihletett megérzés.