1938-ban a Côte d’Azur a gazdagság, pompa és extravagancia világa volt, olyan ragyogó figurák nyaralóhelye, mint a windsori hercegi pár, Joseph P. Kennedy, Gloria Swanson, az író Colette, Picasso vagy Somerset Maugham. Az elit minden évben a Riviérára menekült az Európa többi részét egyre inkább beborító gazdasági és társadalmi, politikai zűrzavar elől; itt zavartalanul strandolhattak, kaszinózhattak, mulathattak egymás társaságában. Mindezen csillogás középpontjában Coco Chanel állt, az ő jelenléte és csodálatos villája, a La Pausa tette igazán kívánatossá a partszakaszt. Az árvaként felnőtt Cocóhoz a szépsége és intelligenciája vonzotta a férfiakat, de igazi ikonná csodálatos tehetsége, pihenést nem ismerő munkamorálja és kivételes ízlése tette. Ám a környező valóság mérge lassan ezt a varázslatos világot is átjárta. Megjelentek a nácik, és a háború előtti partik és kaszinók csillogása átadta a helyét a kitelepítések borzalmainak; otthon nélkül maradt, menekülő családok ezrei érkeztek a nyaralóhelyre. A Chanel a Riviérán a gondos kutatómunkát a remek elbeszélői stílussal ötvözve mutatja be a bőség és az éhezés, a hősök és kollaboránsok ellentmondásos korát egy olyan világban, amely a legragyogóbb magasságokból zuhant a mélybe, és egyaránt elénk tárva gazdagok és szegények, kivételezettek és elűzöttek sorsát.