Wigand Ede (Pest, 1869. május 19. – Budapest, 1945. január 22.) magyar népies stílusú építész, iparművész és író. A Toroczkai nevet erdélyi tartózkodása után vette fel. Műve építészeti és néprajzi esszé, mely eredetileg 1910-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságban elhangzott székfoglaló beszéde volt.

A szerző az erdélyi, azon belül is főként a székely népi építészet formavilágát és hagyományait gyűjtötte össze. A könyvben Toroczkai-Wigand Ede a népi építészetet az „építészeti anyanyelv” forrásaként mutatja be, melyre a modern magyar építészetnek támaszkodnia kellene. Könyve különlegessége az, hogy a szöveget a szerző székelyes tájszólásban írta meg, és saját, jellegzetes szecessziós stílusú rajzaival egészítette ki.

A kötet a magyar szecesszió és a népi gyökerekhez visszanyúló nemzeti építészeti törekvések egyik alapműve.