Lehet-e úgy beszélni a legfontosabb dolgokról, mintha az utcán, a kocsmában, az iskolában vagy otthon, a konyhában beszélgetnénk? Háy János drámái azt mutatják meg, hogy igen, sőt talán csak úgy lehet igazán.
Hősei nem kivételes emberek, hanem olyanok, akik többnyire észrevétlenek maradnak: a peremre szorultak, a dühösek, a reménykedők, a szeretetre vágyók. Esendők és kiszolgáltatottak, néha még akár nevetségesek is, mégis megrendítően emberiek, ezért ismerünk bennük magunkra olyan könnyen.
A kötetben szereplő drámák egyszerre nyersen és költőien szólnak családról, kudarcról, vágyról és magányról. Történetek rólunk: arról, milyen nehéz felnőni, szeretni és szabadnak lenni.