Sosem számítottam Charlie Florekre.

A nagymama mindig azt mondta, hogy a tónál jó dolgok történnek, és Alice pontosan tudja, hogy ez igaz. Tizenhét éves volt, amikor Nan vidéki házikójában töltött egy nyarat Barry’s Bayben; ott készült az a fénykép, amin három vigyorgó kamasz feszít egy sárga motorcsónakban, és ami örökre megváltoztatta a lány életét.

Mostanra Alice a kamera másik oldalán él. Fotósként a háttérben érzi magát igazán otthon, hagyva, hogy mások legyenek a középpontban. De az utóbbi időben egyre erősebben vágyik valami többre. Így, amikor Nan váratlanul elesik és eltöri a csípőjét, Alice elhatározza, hogy mindketten visszamennek Barry’s Baybe, még egy nyárra a régi, varázslatos helyre.

Csakhogy a csendes újrakezdést hamar megzavarja egy ismerős sárga motorcsónak zúgása… és a férfi, aki vezeti. Charlie Florek tizenkilenc volt, amikor Alice titokban lefotózta. Mostanra magabiztos és megnyerő felnőtté vált: a humora még Nan arcára is mosolyt csal, Alice-nek pedig eszébe juttatja, milyen volt tizenhétnek lenni, amikor az élet még egyszerű volt, a fotózás pedig csak játék.

A tóparti napok és az éjszakai csónakázások gyógyírként hatnak Alice lelkére, egészen addig, míg Charlie tekintete össze nem fonódik az övével. Mert Alice látja az embereket – ezért is olyan jó a munkájában –, de most először érzi, hogy valaki őt is igazán látja. És talán épp ez a tekintet az, ami miatt újra hinni kezd a szerelemben