Félperces történetek, mondja szerzőjük ezekről az írásokról az Örkény iránti tiszteletből. Próbálgatta a pillanat formáit, az írások jó részére illik, hogy klasszikus novella, de akad közöttük hosszabb elbeszélés is. A történet egyszer csak „írja önmagát”, és megszabja a maga határait. A történetek szereplői azok, akik között élt; színterei pedig életének színterei. Tágas ez a világ időben is, térben is. Dédanyjának tragikus sorsa a 19. századba visz, és sokfelé megfordulhat vele az olvasó Norvégiától Oroszországig. Amikor „letette a tollat”, rádöbbent, sokkal érdekesebb volt az élete, mint képzelte. „A novellához – ahogy Mándy Iván írta – szerencse kell. Össze kell találkozni valamivel, ami fellobbantja a képzeletet, az emlékezetet, eszünkbe juttat valamit, ami van, vagy nincs, megtörtént vagy sose történt meg.” Valószínűleg úgy ítéli majd meg az Olvasó, hogy az irodalomtörténész, kritikus Komáromi Gabriella szépíróként is méltó a figyelemre.