E kötet első írása 1996-ben született. Az összes többi a 2009-et követő évtizedben. Kapcsolatuk lényege, hogy a Don Quijote tanulmány olyan kérdésnek tekinthető, melyre a többi egyfajta választ ad.
A közölt írások műfajukban sokfélék: van közöttük tanulmány, előadás, esszé, szerkesztett bizottsági munkaanyag, sőt még levél is. Hangsúlyozandó azonban, hogy mindegyik objektív ismeretet kíván megragadni, vagyis tudományos igénnyel lép föl; egyik írás sem igehirdetés vagy művészi alkotás. Az „objektív” nem azt jelenti, hogy egyedül érvényes, hanem azt, hogy az adott tárgyról egy bizonyos szemszögből nézve helyes, minél pontosabb. Úgy, ahogyan egy tárgy különböző irányokból fényképezhető le, a fotó pedig lehet homályos vagy tiszta, jól vagy rosszul beállított, lényegre fókuszáló vagy azt éppen elvétő. Arra a kérdésre, hogy hol van az a bizonyos hely, ahonnan ezek a felvételek készültek, az a válasz, hogy az magukból az írásokból válik – remélhetőleg – világossá…
A jelzett objektivitás-igény miatt az olvasás során fölvetődhet az a kérdés, hogy az írások stílusa miért tér el sokszor a száraz értekezéstől, és válik emelkedetté vagy éppen emocionális töltetűvé. Nem gyöngül-e ettől az objektivitás? Nem, mert a stílus magából a tartalomból fakad. A legkiválóbb zeneműveket hallgatva néha elektromos hullámok szaladgálnak az ember gerincében; ha mégsem, az nem azt jelzi, hogy az illető tárgyilagos, hanem azt, hogy botfülű.