A napló-kisregény szerzője, Kövesdi Dezső okleveles gépészmérnök 1942-től három évet töltött a Keleti fronton munkaszolgálatosként, majd 1945 március 31-én fogságba esett és egy győri szovjet fogolytáborba került. Miután szülei 1944-ben német haláltáborban pusztultak el,
Dezső hadifoglyok társaságában, mégis őrületes magányban írta meg naplójegyzeteit.
Az évekig tartó teljes kilátástalanságban számára az egyetlen reménysugarat mindvégig felesége, élete egyetlen nagy szerelme, Káldori Katalin jelentette. A lány húszéves volt, amiben házasságot kötöttek, de azóta, hogy 1942 májusában be kellett vonulnia munkaszolgálatra, Dezső semmit nem tudott felesége sorsáról. Vívódásainak tárgya is ő, az imádott asszony, s feljegyzéseinek értelme és végső következtetése sem más, mint a mindent feledtető örömhír: Katalin él és visszavárja őt.