Megvirradt és az erdők harmatos fái között elindult a nagy Pán. Boldogan, gondtalanul járt még aznap az illatos árkádiai föld felett. Vidáman nevetett a fuvalomba, telhetetlen jókedvében tele marokkal tépte a lombokat s dévajon hintázta meg magát a nedves gallyakon. Mikor felért a hegytetőre, hangos kiáltozással hívta a nymphákat, hogy vele körtáncot lejtsenek.

Boldog és gondtalan volt, napestig mulatozott s csak alkonyatkor futott le a völgyi folyókhoz szomját oltani.
Azután jött egy satyr s addig furulyázott, míg anyja elment vele a vadonba és nem tért vissza többé soha.

Így maradt egyedül a szakadék fenekén s a hamadryadok elnevezték Chreseysnek. Gondosan őrködtek felette, megvédték forróságtól, vihartól és ő hálából fiatal életerejét ontotta rájuk. Ettől lett évről-évre sűrűbb a platánok, tölgyek koronája s árnyasabb a kis naiád fekhelye.