A kötet címe magától értetődően, annak természetességében hozza játékba az állat és a napszak hívószavainak elsődleges asszociációit, az énekesmadarat, a kora reggeli madárdalt, az egyes versek madarai azonban korántsem a természetes környezetükben bukkannak fel, magukban hordozzák ezáltal a kiszakítottságot, az idegenséget, annak sajátos perspektívájával együtt – a címadó vers, a Hajnali madár éppen a lírai én elkeseredett (és talán sikertelen) önazonosítási kísérlete. A madarak szabadsága és az égbolt határtalansága helyett tehát ez a lírai ént meghatározó tapasztalategyüttes, amelyben mégis valamiféle meggyőződéses idealizmus sejlik fel a baljós hangulatú, minden versben újrateremtődő mikrovilágok mögött. Amennyire kézzelfoghatóvá válik a fizikai környezet, legalább olyan erőteljesek ezek a mögöttes benyomások, amelyeket gyakran csupán egy-egy szó jelez. Ennél árnyaltabb hangulatteremtésre a szövegek szándékoltan nem vállalkoznak, legfőbb eszközük a szinte végletekig fokozott sűrítés.
Németh Attila verseskötete az értelmezés számos rétegét kínálja, a hagyományos népi líra kortárs alternatívájától a lírai én szerep- és létértelmezésének mikroperspektíván keresztüli kibontakoztatásáig.