Vajon Orbán Viktor tanulmányozta-e az angolai Edouardo Santos, a venezuelai Hugo Chávez vagy a kubai Fidel Castro módszereit országuk bekebelezéséhez?
Megfigyelte-e, hogyan lehet egy ország demokratikus intézményeit fokozatosan saját ellenőrzés alá vonni?
Hogyan növeszthet a hatalom polipszerű csápokat a gazdaság, a média, az igazságszolgáltatás és az államigazgatás egyre több területére? Hogyan válhat a közérdekből magánérdek, az államból pedig egy szűk kör hatalmának eszköze?
Hogyan működik az „oszd meg és uralkodj” évszázados receptje a 21. században? Miként lehet ellenségképeket teremteni, társadalmi csoportokat egymás ellen fordítani, miközben a hatalom egyre szilárdabban építi saját rendszerét? Hol húzódik a határ a demokrácia és az autokrácia között, és észrevesszük-e egyáltalán, amikor átlépjük?

Magyarország, Angola, Venezuela és Kuba története első pillantásra aligha hasonlítható össze. Mégis mind a négy ország esetében felmerül ugyanaz a kérdés: miként lehet egy államot úgy átalakítani, hogy a demokratikus keretek látszólag megmaradjanak, miközben a valódi hatalom egyre kevesebb kézben összpontosul?

A kérdések provokatívak, de az olvasó mindenre megkapja a választ a kitűnő szerzők által írt könyvben.