Az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény nem csak a szudétanémet területek elvesztését jelentette a csehszlovák állam számára, hanem végzetes következményekkel járt az ország politikai berendezkedésére is, s döntő mértékben hozzájárult a demokratikus jogrend leépítéséhez az ún. második Cseh-Szlovák Köztársaságban. Paradox módon ekkor valósult meg Szlovákia és Kárpátalja Prága által közel húsz éven át elutasított autonómiája, s ekkor választották meg a két autonóm tartomány törvényhozását, a szlovák országgyűlést és a kárpátukrán szojmot.
A kötet elsőként tesz kísérletet a két választás történetének, azon belül is elsősorban nemzetiségi vonatkozásainak a feldolgozására. Szerzője a történéseket elsősorban a felvidéki, illetve a kárpátaljai magyarság szemszögéből vizsgálja. A két választás legnagyobb konfliktusforrását – a többpártrendszer felszámolása és a választások egypárti jellege mellett – azonban nem feltétlenül a magyar kisebbség és a hatalom közötti konfrontáció jelentette, sokkal inkább a szlovákiai ruszinok önálló választási részvételének a meghiúsítása, Kárpátalján pedig az ukrán–ruszin szembenállás.