Nyugati csiga körfűrésszel álmodik (Pejin Lea)
Ha most nem ölök meg senkit, akkor soha – mondja tiszta szívvel ez a 21 éves vajdasági lány, aki történetesen a Szegedi Egyetem diákja… Pejin Lea egyik nagy erénye, hogy nem próbál meg koraérett verseket – pardon, leákat – írni. Jól is teszi, mert ilyen mélyen, érzelmesen és színesen csak a húszas éveink elején tudunk alkotni.
Nyugati csiga körfűrésszel álmodik – micsoda pompás és hátborzongató cím! Pontosan jellemzi a kényelmetlen dolgokat feszegető, érzelmes, de egyben karcos, gyakran kegyetlen szövegeket, melyek nemcsak a szerelem és a magány regiszterében mozognak, hanem gyakran politikai töltetük is van. Hiába, ha valakinek éppen a mezítlábas Szerbia fekszik az ágyában, az másképpen magyar, és másképpen szerelmes.
 
Örök utca (Csender Levente)
Mire számítanak a visszatérők?
Történhet itt valami más is, mint ami eddig megesett?
Csender Levente novellahősei „hosszú, borzadályos utcán” botorkálnak. Ide nem hoznak magukkal kacatokat az emberek, épp elég az ormótlan életükkel végigcsörömpölni rajta. Meg-megpihennek a Kánaánban vagy a Cinkesben, mi pedig melléjük ülünk, felemlegetjük az elmúlt századot, az orosz hadifogságot, az epoca de aurt, a medvéket, a jelenünket Isztambultól Malajziáig és tovább. Köpésnyire van itt mindenki mindentől – az élhető élettől meg a méltó pusztulástól is. Iszunk, hogy levegőt tudjunk venni a síráshoz vagy a röhögéshez. Közben fejhúst, tokaszalonnát falatozunk.
Fernanda Cugolj protézise összekoccan. Éjfél van.
Hölgyeim és Uraim, jó olvasást!
 
 
Átszállás előtt (Lőrincz P. Gabriella)
“Lőrincz P. Gabriella a kortárs kárpátaljai irodalom egyik vezéregyénisége: alkotó és közösségszervező. Lírai énje pedig alászáll és fölemelkedik; a szerző lelki alkatához hasonlóan összetett világképet teremt. A női princípium egyszerre bensőséges és küzdeni kész hangot hordoz végig a valóságon; finoman rezdülő és erőteljesen életes műveket hív elő. Mottót Hervay Gizellától választ a költő, de szellemi rokonsága kiterjed „a világ női vagánya”, Szécsi Margit hetykeségére, sőt – ha a forma stílusjegyeit és az örök emberi kiszolgáltatottsággal szembeni merész helytállást nézzük – Toni Morrison poétikájára. Mintha ebben a kötetben az amerikai író zsolozsmákból, spirituálékból táplálkozó ritmusa sűrűsödne versekké. Zaklatottság és áhítat feszültsége szikráztatja föl az energikus mondatokat. A személyes vallomás egyetemes rangra jut; a beszélő sorsa a mi sorsunk is: nincs hová hátrálnunk többé.”Falusi Márton