Magyar egyháztörténelmünk írásai nem beszélnek a magyar inkvizíció működéséről. Jelen tanulmányomnak nincs rejtett szándéka. Egyetlen mondata sem vád, de minden egyes sora panasz az elnémított ősvallás és eretnekségek üldözöttei helyett és felbecslése a sok erkölcsi és kultúrkárnak, amely a magyar inkvizícióból származott. Egyet azonban eleve be kell vallanom: az elkötelezett magyar történetírók egyoldalú, nyomasztó örökségként reánk nehezedő nyugati történetszemléletével szakítva, szándékosan és következetesen, keleti, ázsiai igazolást keresek. Kötelességemnek tekintem ezt azért, mert az „Európa idegenjeként” kezelt magyarság a nyugati történetszemléletben, mint műveletlen, barbár és alacsonyrendű népség szerepel. Ázsiai, ősi soron szerzett örökségünket sokszor még magyar részről is szégyenkezve takargatták, vagy érdekcsoportok irányítása szerint az északi peremnépek „halszagú atyafisága” közé utalták. Ezt igyekeztem megcáfolni és az ősmagyar vallást elpusztító inkvizítorok vádjait a látótérbe helyezni.