A látvány irányítja a tekintetet – a Márián-vers ez ügyben hamar meggyőzi olvasóját, de úgy, hogy észre sem veszi. Észre sem veszi magát. Udvariasan bátor, nem tukmál, de amit a szemnek felkínál, hol vonzza, hol taszítja. A látvány követése mániákus, ebben a költészetben definíciószerűen az.

Nem szalad előre a jelentésért, nem sietteti a leleplezést, türelmesen néz, de soha nem egyfelé. Látvány látványt ébreszt, a raszter elemei behelyettesíthetők, a metaforák geometrikusak, a lélekvándorlás fába, kőbe vagy húsba vágó kérdései felől a mértani behelyettesíthetőség alapján születik döntés. A moziban a huszonnegyedik képkocka után adja fel a szem és az agy, hagyja, fusson vele, míg körbe nem ér, míg elő nem áll a kötetben rejlő ritka lehetőség, hogy „csonkmentes fogágyát” újra „bölcsőnek használja”. Nehéz innen kikapaszkodni, de ahhoz, hogy kiderüljön, „gyomrom kirajzolódó körvonala planetáris folklór”, alá kell ereszkedni. Mezei Gábor