Orcsik Roland ötödik verseskötete, akárcsak az ótestamentumi próféták könyvei, azt hirdeti, nincs lejjebb. Perspektívája a borítón látható "varangylemezé", Nagy József Tisza-parton eltaposott békájáé, mely a vadgesztenye burkának tüskéiről elrugaszkodva emelinti lábát az ég felé. Vagy csap vele a homlokára. A Legalja szövegei a transzcendens etika és a profán liturgia közötti senki földjéről hangzanak fel, a hűtlen szavak vidékéről. Megszólaltatójuk "egy szerep és ária nélkül maradt operahős", az őrült próféták kései rokona, aki tudatában van hivatásának anakronisztikus mivoltával: "Mégsem én leszek az, aki téged átvisz a túlsó partra, a magas fűzfák közé. Szóval ugorj egyedül a Tiszába, zsupsz, és úszd át. Esetleg tanulj meg evezni, jobban, mint én." "Mire fölébredtem, ott piroslott a vádlimon a tüskés prófécia"