„Több mint két ezredév távlatából meglehet, néha nevettető és humoros lesz, amit írok. A szándékom nem ez, de ellenemre sincs, hiszen a humor, amelynek nevét (is) ellopták a latinok, nem mást jelent, mint az istenek éltető nedvét az emberekben.
Sorolhatnám a címeimet, neveimet (így is túl sok van belőlük) – de ez már aligha érdekelne bárkit. Még az én koromban sem érdekelt, pedig akkor tényleg nagy voltam és szent. Persze, ezt mi sosem vettük komolyan.
Mi, etruszkok. Rasennák, türrhének (a türrhének nem mi voltunk, de ők mi lettek – hosszú és bonyolult), etruszkánok.
Senki sem tudja, kik voltunk. Mindenki hallott rólunk, de senki nem ismer. Ezért írom e sorokat, noha nyilván az sem tudható, ki volt a lejegyzőjük. Nem is fontos.”