„– Látott kegyelmed már sárkányt?
– Szent György napján, a búcsúba mutogattak egy festettet. Dárda volt a mellyibe.
– Nem hasonlított ama lángcsóvára? Nagyon fontolja meg, mit mond!
Derecski uramból nemigen válhatott volna mesterember, ha nem lett volna meg a magához való esze.
– Ha a tekintetes úrnak úgy tetszik, bizony sárkányforma volt.
– Nem az a kérdés, nékem mint tetszik. Kegyelmed vall.
– Akkor bizony, hogy sárkány volt.”
 
Makai Sámuel, pelyhes állú jurátus Debrecenbe utazik, hogy disszertációt írjon a Kollégium híres professzorának, Hatvani Istvánnak válópöréről, de csakhamar fogós kérdésekbe gabalyodik:
Csakugyan az Ördöggel cimborált-e Hatvani uram? Ha nem, akkor miért egy boszorkányt fogadott fel szakácsnénak? S ha mindez még hagyján is, de hogy vén fejjel szerelemre lobbant egy süldő leány iránt, az mégis skandalum. És képes lett volna miatta embert is ölni? Vagy ártatlan volt, sőt a mágiához sem konyított többet, mint Magyariné a savanyú vetrecéhez?
Ülhetünk sárkányháton, járhatunk salétrommezőn, belekortyolhatunk Csokonai csikóbőrös kulacsába, csaphatunk leydeni palackkal mennykövet, ámulhatunk ámormézen, széklábbal hadonászó főbírón, tűzvészen és kínvallatáson, orángutángon és boszorkányszombaton a méltán nagyhírű Emmuska szerzőinek ördögrománjában.