Sehogyse megy ez az egész, sehogy se sikerül boldognak lenni. A szerző ötödik verseskötetében mélységek és magasságok, derű és dráma, utóbbi sokszor plasztikus keretek közé zárva. Ahogy a beszélő befeszült dikció helyett eldalolja fájdalmait és ritka, önfeledt pillanatait. Karafiáth eddigi tematikái (anya, apa, a baráti társaság) továbbírása egy jóval magasabb, koncentráltabb színvonalon. A tenger-szál, a depresszió, a kézben tartott pánik. Finom, nem tolakodó, mégis hangsúlyos erotika, a könnyedség mögött súlyos kudarcok, azok retorikai bravúrjai. Maga az eldalolt pokol, amit hősünk érzékletesen, derűsen a pofánkba vág, hogy evvel kezdjünk valamit. Nem kell megijedni, sugallja, de nincs remény.