Az ősmítoszok gyakran brutálisak és heves erotika fűti át őket, nyilván nem függetlenül attól a ténytől, hogy fiatal emberekből állt a törzs, harmincöt-negyven évesnél idősebbek már ritkán akadtak. Feltűnő azonban, hogy ezen túl is milyen sok mitológiában bukkan fel néhány nagyon hasonló történet.
Az egyik ilyen jellegzetesség, hogy a szerelemistennők történetei vagy elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a teremtés-történetekkel, vagy más módon fejezik ki a teremtő erő és a szexualitás közvetlen kapcsolatát. Más szóval, őseink az égi csillagot és azt, ami barátnőjük szemében ragyogott, összetartozónak vélték.
Ókori őseink nem tartották bűnnek a testi szerelmet – feltéve, hogy a kölcsönös önkéntességen alapult. Így teremtették meg önmagukban az állatból az embert. Ennek az ősi erotikának, ami minden történeten átüt, a legfontosabb szava a teremtés. Humanista, humanizálódott önmagunk megteremtése.
Ennek titka az, amivel Aphrodité búcsúzik az olvasótól. Szerezz örömet, halandó, de ne csak magaddal törődj. Törekedj arra, hogy boldogságot teremts. Tízparancsolat-súlyú alaptörvény ez. Halhatatlanokká nem válunk, de emberré talán igen, cserébe a szép istennő, Aphrodité arany ragyogással borítja világunkat.