Szűcs Krisztián, a nagy túlélő (írnánk, ha nem akarnánk kerülni a kopott rákendroll-közhelyeket, de) alkotói önarcképet festett szavakVal. A legbrithangúbb magyar, a Kultiplexre és az ő Podolinjára, az aranyporral meghintett Esztergomra emlékezik megkapón, miközben felködlenek a Múzeum cukrászdabéli szindbádkodások is. Ami szeretett Krúdy Gyulánknak az eggyel korábbi századvég, az dalszerzőnknek a kilencvenes évek mitikussá növő Budapestje: Hubabuba, walkman, tetris, válltömés, privatizáció, ifjúság, holdfény, cigifüst és Pulp Fiction. Elég csúnya és elég szép, amit azóta is szeretünk titokban. Erről, a kilencvenes évekről (is) szól ez a könyv, de legfőképpen a dal születésének megfejthetetlen titkáról.
Főm meghajtván, elismerően headbangelve ajánlom az olvasó figyelmébe a művet. Olyan, mint egy Szűcs-dal: összetéveszthetetlen, lírai, szent irónia és édesbús életigenlés lengi be, szép. Bödőcs Tibor