Lévai Jenő (1892-1983) Budapesten született zsidó családban. A két világháború között a legismertebb sztárújságírók közé tartozott. Fontos lapoknál (az Újság, az Est-lapok,a Kis Ujság stb.) volt munkatárs, főszerkesztő, tulajdonos. Az első világháborúról szóló kötetei nagy sikert arattak. Tényfeltáró újságíróként a hatalom számára kínos ügyek sorát leplezte le, többek között a zsidók deportálásában később főszerepet játszó Endre László zsidófaló gödöllői főszolgabíró üzelmeit, aki 1944-ben igyekezett a nyilasok kezére adni őt. Lévai a nemzetközi gettóban élte túl a vészkorszakot. A második világháború utáni három évben a magyarországi zsidóság tragédiájának és az odáig vezető útnak a leírásával, dokumentálásával foglalkozott, és hihetetlenül rövid idő alatt hatalmas munkát végzett el. Óriási dokumentumanyagot gyűjtött össze és dolgozott fel. Több országot megjárt dokumentumok és tanúk nyomában. Először írta meg Raoul Wallenberg életrajzát. Egymás után megjelenő könyvei sorában az utolsó a nagy, összefoglaló mű, a Zsidósors Magyarországon. Ilyen jellegű összegző mű a vészkorszak után három évvel alig akadt a világon. Lévaitól ismerhették meg a magyarországi zsidóság sorsát a nagyvilágban angolul, németül, franciául. A Zsidósors Magyarországon az utolsó pillanatban jelent meg, mielőtt a szerzőt és tárgyát kizárták volna a nyilvánosságból. Lévai az ötvenes évek végén térhetett vissza a nyilvánosságba. A holokauszt kutatói máig alapműként támaszkodnak munkáira, amelyekben persze olyan adatok és állítások is vannak, amelyeket a történettudomány azóta pontosított vagy megcáfolt. A háromnegyed évszázaddal ezelőtt megjelent történelmi jelentőségű alapművet jelentősen kibővített, eligazító jegyzetanyaggal és Dési Jánosnak Lévai életéről szóló tanulmányával adjuk közre.