Azt hittem, hogy az igazán jó képregénycsíkok már rég kihaltak a lapokból. Nagyon megörültem, amikor kiderült: tévedtem. Richard Thompson Zsákutcájában minden megvan, ami kell: intelligencia, kellemes humor, könnyed játék a szavakkal, és ami a legmeglepõbb: gyönyörû-gyönyörû rajzok.

Minél többször olvassuk, a Zsákutca különös világképe és játékos nyelvfacsarása valahogy annál viccesebb lesz. A négyéves Aliz és csoporttársai a Vicaváry Óvodából minden szülõnek ismerõsek lesznek. Ezek a ragasztó- és csillámpermetben ügyködõ kisgyerekek folytonos, ide-oda kalandozó fecsegésükkel újramesélnek egy olyan világot, amelyet másként sohasem értenénk meg. De az én kedvencem mégis Aliz bátyja, Peti. Zavart, uralkodni vágyó tesze-tosza alak, egyike a legneurózisosabb gyerekeknek, akikkel képregényben találkozhatunk. A gyerekek és problémáik mindenaffektálás nélkül jelennek meg, és az egyik dolog, amit nagyon szeretek a Zsákutcában az a természetes melegség. A Zsákutca elkerüli a gügyögést és a cinizmust, megtalálva helyettük a mindennapok õszinte báját. Nagyon kevés képregény képes eltalálni ezt a kifinomult hangot.

Tetszik az a rémálomszerû külváros is, ahol az Újházy család él: a végtelen sorokba rendezett, egyforma házak, az állandó forgalom a lélektelen városi környezetben, a ronda bevásárlóközpontok, a nyomasztó mélygarázsok, és a ragadós padlójú éttermek világa. Az Újházy család – ahogyan legtöbbször mi magunk is – egyszerû természetességgel kezeli ezt a modern szörnyûséget. A kritika csak a rajzokban jelenik meg, ahol a képregény hirtelen egy másik szinten is mûködni kezd. És ezek a csodálatos rajzok! Kusza lazaság, elmázolt nyersesség és a valódi karikatúrák bája keveredik Thompson kifejezõ vonalvezetésében, amely a képregény legnagyobb mestereiéhez mérhetõ. Éles szeme van, és olyan technikai tudása, amit manapság már nemigen látni. Eszünkbe juttatja, hogy a képregény több egyszerû viccillusztrációnál, és hogy a nagyszerû rajzok számtalan olyan módon kelthetik életre a képsort, amire a szó soha nem képes. A Zsákutca grafikája lehengerlõ. Olvasás után is nagy élmény hosszan tanulmányozni.

Az elsõ ötven oldal a Zsákutca egy korai változata, amely a Washington Post Magazine-ban jelent meg. Itt rácsodálkozhatunk, hogy Thompsonnak veleszületett tehetsége van a vízfestéshez is. Bár ezek után én már nem is csodálkozom. Remélem, hogy az olvasóknak is ugyanannyira tetszeni fog a Zsákutca, mint nekem.

Szerintem biztosan.

Bill Watterson, 2008