Voltaire nagy támogatója volt a pragmatizmusnak és a józan észnek. Szerinte az embernek csak hasznos dolgokon érdemes gondolkodnia, és nem szabad időt vesztegetni olyan kérdésekre, amelyek gyakorlati szempontból érdektelenek. Iróniával és humorérzékkel vette fel a harcot a vallási fanatizmus és az intolerancia ellen. Úgy vélte, gondolkodjon mindenki szabadon, a saját meggyőződése szerint, feltéve, hogy ezeket nem próbálja megkérdőjelezhetetlen dogmaként másokra is ráerőltetni. Egzisztenciális stabilitását arra használta, hogy olyan függetlenséget építsen ki maga számára, amelyet nem kaphatott meg születésekor, előjogként, és amelyet csak nagyon kevés polgári származású ember élvezhetett az akkori, feudális társadalmi környezetben. Egész életében az igazságtalanság ellen küzdött, amint azt a toleranciáról szóló traktátusa is bizonyítja. A bármiféle fanatizmussal szembeni kérlelhetetlen harc ikonjává vált.