Az ég gyökerei után itt a folytatás, A gyermekek keresztes háborúja, egy trilógiára tervezett mű második része.
A Tribuláció után sötétség borult a világra. Sötétség és fagy. Vegetáció csak a metró állomásain. Élelem, ivóvíz alig. Hús: jobb esetben patkány, a rosszabbikról hallgatunk. Gyerek? Kevés. Városok csakis a föld alatt – egyáltalán mi az, hogy város?  Például Velencét ez a generáció már hírből sem ismeri.
John Daniels atya pedig éppen onnan érkezett háromhavi fényes nappal megtett út után a szánjával, amelyen egy nukleáris robbanófejet vontatott a valaha volt Milánóig embertelen körülmények között, egyes-egyedül.
„– És hol az a bizonyos szán? A felderítők, akik összeszedtek téged, semmiféle szánt nem láttak.
– Ellopták.
– Vagy úgy. És ki lopta el? Azok, akik kis híján agyonvertek?
– Nem azok voltak, hanem a szektatársaik. Más arcok, de ugyanaz a népség.
– A Harag Fiai?
– Ezek szerint ti így hívjátok őket.
– És mit vittél a szánkón? Netán ajándékokat a jó gyerekeknek?
Daniels elmosolyodott.
– Igazából csak egyetlen ajándék volt rajta. Egy nagyon rossz embernek vittem volna. De sajnos ellopták.
– Te a rosszaknak hozol ajándékot?
– Ajándéka válogatja.”
Az ég gyökerei-ben megismert John Daniels ennek az „ajándéknak” a visszaszerzéséhez keres szövetségeseket Milánó romjai között. Nem a legjobb lelkiismerettel, félig-meddig vakon, öregen. Mert mindenképpen át akarja adni.
Talán a bosszúért. Talán a gyerekekért. Talán az égi – vagy a földi – szerelemért.