A kötet a magyar neveléstudomány és a filozófia kölcsönviszonyát mutatja be a 19. század elejétől a 20. század második feléig. A tanulmányok egy része szélesebb történeti kontextusba helyezi e kérdést, elsősorban a német pedagógiai és filozófiai gondolkodáshoz fűződő gazdag kapcsolatok kerülnek bemutatásra. A 20. század közepéig a magyar neveléstudomány kiválóságai egyúttal képzett filozófusok is voltak, a kötet tanulmányai Schneller István, Tankó Béla, Karácsony Sándor és Prohászka Lajos példáin keresztül ábrázolják a magyar nevelésfilozófia fejlődését. A 20. század közepén a kommunista hatalomátvétel következtében a filozófia és a neveléstudomány eleven kapcsolata hirtelen megroppant, az ideologikus marxista befolyás rövid idő alatt hegemónná vált. A kötet behatóan foglalkozik az 1948-89 közötti időszakkal, tárgyilagosan bemutatva a fő folyamatokat, illetve azokat a fragmentumszerű, sokszor rejtett törekvéseket, melyek a nevelésfilozófiai gondolkodás továbbélését jelentették. A kötet hiánypótló jellegű, fontos hozzájárulást jelent a magyar neveléstudomány történeti önreflexiójához.