25 évvel ezelőtt íródott egy Mindennapi hagyomány címűkönyv, amely azóta több kiadást élt meg. A kötet a magyar népi kultúra emlékei alapján a hagyományos életformával foglalkozott – a táplálkozás, az öltözködés, a hajléképítés, a kézművesség, a természetismeret –, szájhagyományban fennmaradt emlékeivel, amelyek a modern kultúrában nagyrészt elfelejtődtek. A könyv megjelenése óta felnőtt egy újabb nemzedék, amely már egészen másképp látja maga körül a világot. Ez tette indokolttá, hogy megszülessen a mindennapi hagyomány folytatása. A kérdések feltevése nem változott: ebben a műben is a legfontosabb szükségletek kielégítési módjai szerint kutatjuk az emberi műveltség alapjait. A mai globálisabbá váló világban a kultúra gyökereinek keresését azonban ki kellett terjeszteni a föld távoli pontjaira, a törzsi kultúrák világára is. Ma már szinte közhelynek számít, hogy az ipari civilizáció kialakulását követően hány állat- és növényfaj tűnt el az élővilág térképéről. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy az elmúlt időszakban hány falu néptelenedett el, hány törzsi kultúra tűnt el. A kisközösségekpusztulása színtelenebbé teszi a földi kultúrát, s ezáltal egyre szegényebb lesz az emberiség. Egy régi indián mondás szerint, ha már kivágtad az utolsó fát, ha kifogtad az utolsó halat és ha beszennyezted az utolsó tiszta folyót, akkor rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni. Ehhez még hozzátehetjük: ha már nem tudsz tüzet gyújtani, saját ételedet, ruhádat , hajlékodat elkészíteni, és már nem mondasz meséket a gyermekeidnek, akkor elgondolkodhatsz, hogy mi végre vagy a földön?