Részletek
Xéniát kislány kora óta elbűvölte a násfa, egyszerre borzongott tőle és ellenállhatatlanul vonzotta, attól a téli estétől fogva, mikor anyja egy fiók mélyéről elővette s a kandalló tüzében megragyogtatta előtte. „Nézd csak, nézd, Pólim: ez családunk féltve őrzött, legrégibb kincse – mondta elfogódottan. – Még csak a kezemből csodáld, ha majd eladósorba jutsz, te is viselheted.”
Hogy a bűvös szépségű ékszer holmi különös sorstalizmán, ami nagy szerencsét és még nagyobb balszerencsét egyként...
