Farkas Árpád költészete esztétikai alkatában a lírai, tárgyias kisrealizmusból a látomásos-metaforikus képzetvalóságba omló, de a tapasztalati sorsélmény-elemeket, az empirikus látványt mindenkor a vers alapvető szervező egységének tekintő versvilág; intellektuális mélységei a forma finoman árnyalt, gazdag egyszerűségében is kiteljesednek. Kedveli a rövid líraformákat, a maga költői képére formált lírai zsánert, a gazdag képvilágú, erőteljes jelképiségű dalt, a metaforikus életképet, nem épít nagy poétikai konstrukciókat, inkább sűrít-tömörít, versei egymásra rétegezett, egymásra vetített képzetekből épülnek föl; a materiális tartományokból, valóságszintekből vett képek "átíródnak" (Barta János) a lelki történések nyelvére, s az "átfordítódás" új, szimultán képvilágot jelenít meg. Míves költő, aki életműve legjavában a szemléleti elkötelezettséget fogalmi pontossággal, csiszolt, gyakorta a népköltészet letisztult képalkotásával tudja ötvözni; a közérthetőség nem ellensége, metaforái mégis tündökletesen szárnyalóak, kép és gondolatiság, látvány és intellektus, tárgyszerűség és többszólamú eszmevilág plasztikusan simul össze műveiben. Pontosnak lenni, nem elringani a líra ölében, lenni csak pontosnak", vallja. Poézise szűkszavúságában is univerzális teljesség-kép fénylik. Cs. Nagy Ibolya