Részletek
Elnyelt a város
Párás szemmel nézlek, elmosódott alak. Körülöttünk utak, lámpák, betonfalak. Nézlek, de nem látlak, megfojt a valóság, Ez az életen át tartó néma kórság.
- Elnyelt a város.
Homályos emlékként dereng fel az arcod,
A múltban osztoztunk minden egyes harcon. Mára már nem tudom, hogy ki voltál egykor, Hisz elvesztél, akár az édes gyerekkor.
- Elnyelt a város.
Néha még felrémlik, hogy milyenek voltunk, De nem maradt más csak a ruhán a foltunk; Egy leplezendő gond, egy kellemetlen tény, Amit mind a ketten gyorsan felejtenénk.
- Elnyelt a város.
De most itt vagyunk csak te meg én, mi ketten. Hirtelen nem ugrik be, hogy ki is lettem.
Te sem tudod, látom, a kérdés a válasz.
De hol vagy most? Hol van a segítő támasz?
- Elnyelt a város.
Párás szemmel nézel, elmosódtam régen. Pocsolyák a földön, szmogfelhők az égen. Nézel, de nem láthatsz, a hely nem engedi, Ezer éve már, hogy téged is, engem is..
- Elnyelt a város.