Jelen könyv célja az 1990–2002 közötti magyar külpolitika egyik fontos fejezetének, a magyar–német kapcsolatoknak a bemutatása. A kötet a sokszínű és sokrétű magyar–német viszonyrendszeren belül a rendszerváltozás utáni első három magyar kormány ideje (1990–2002) alatti magas szintű politikai kapcsolatokra fókuszál, de természetesen szerepet kapnak gazdasági, biztonságpolitikai, kulturális aspektusok is. A könyv elsőszámú forrásbázisa a magyar Külügyminisztérium több ezer végig olvasott és kiértékelt aktája, amelyek egy része korábban titkos anyagnak minősült. A munka tehát autentikus forrásokból, első kézből tudósít a magyar–német kapcsolatokról és izgalmas fényt vet olyan politikusok külpolitikájára és személyiségére, mint Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, vagy német részről Helmut Kohl, Edmund Stoiber és Gerhard Schröder.
A könyvön vörös fonálként húzódik végig az a kérdés, hogy Németország hegemón pozíciót töltött-e be Magyarországon 1990 után – más szóval, rendre a német politikai és gazdasági akarat érvényesült-e hazánkban vagy sem. A magyar Külügyminisztérium iratanyaga, a magas rangú diplomatákkal folytatott háttérinterjúk, a szakirodalom, a sajtóhírek, valamint a hivatalos dokumentumok fényében válaszunk egyértelmű: noha Németország volt Magyarország a legfontosabb bilaterális partnere az 1990 utáni években, német dominanciáról, hegemóniáról nem beszélhetünk. A könyv tanulsága, hogy a két ország sokrétű kapcsolatát méltányosként lehet a legjobban leírni. Amennyire lehetett, a két fél 1990 után igyekezett megérteni a másik indítékait, igyekezett figyelembe venni érdekeit, igyekezett kommunikálni ügyekről, akár konszenzusos akár konfliktusos kérdések voltak, és egyet nem értés esetén is igyekeztek nem felégetni a hidakat.