„A háború is igaz vót. Tizenhét-tizennyóc vótam abba az időbe. Az egyik német hű, de akart vóna gyünni énhozzám. Mikor aztán a ruszkik vótak, az egyik képes lett vóna itt maradni miattam. Aztán elmenesztették, ment a bandája után. Akart vóna maradni Magyarországon. Hát kinek köllött vóna egy ruszki? Nekem nem, a világér se"
Egressy Zoltán új regényének főhőse Jolka, a halálára készülő zalai parasztasszony. Kilencvennégy évet lehúzott már e világban, s ahogy az öregek szoktak, úgy beszél ő is az életéről: gyermekkoráról, a feleségként átélt évtizedekről és az utolsó életszakaszról, a több mint két évtizede tartó magányáról. S ahogy az öregek szokták, ő is mindegyre más fénytörésben meséli el életének öt-hat különösen fontos eseményét. De lassacskán azt érezzük: mintha valami krimi is megbújna ebben a dolgos, szép, becsületes életben.
Egressy Zoltán pedig Jolka alakjával, történetével részint elgondolkodtat kis és nagy bűnök mibenlétéről, s talán nem kevésbé fontos, hogy a kihalóban lévő zalai-somogyi tájnyelvet az irodalomba, a közös emlékezetbe emeli.