„Jó ?itt látni az arcodat, ómama. A fiatalasszonyarcodat. Messze nézel, olyan messze, ahová már csak te látsz el. Te voltál most a kapaszkodóm. Te, aki álltad a sarat. Akinek soha nem hunyt ki a huncut fény a szeméből. Aki nem tudott egyedül maradni, ezért választott mindig társat magának... Egy hölgyfodrászt és három főpincért... Ok voltak sorban a társaid. A te életed foglalja keretbe ennek a könyvnek a sokarcú üzenetét. Mind ugyanarról szól: hogyan tudunk hazatalálni..." (A Szerző) Nagy szájjal szoktam elmesélni: az én temesvári ómamámnak négy férje volt. Hölgyfodrász és főpincérek... Hát ez remek! Nem is kell tovább mondanom... Most elcsöndesedtem. Elővettem a régi fényképeket, fölidéztem, milyen lehetett Karola, az ómamám. Gyűjtögetett, mint én... Így lett az ő félszavakban elmesélt élete a kerete annak a sok találkozásnak és élettöredéknek, ami most ebbe a kötetbe elfér. Polcz Alaine, Törőcsik Mari, Závada Pál. A gyimesi furulyás, az alföldi rózsakertész, a galambász, a vándorfotográfus, a suszter és az állomásfőnök. És még hányan, ismerősök és ismeretlenek nyújtanak kapaszkodót. Nekem is... Fogadják el a kezüket.