"– Uram! A késemért jöttem! – Hol hagyta? – Valami matrózban. – Milyen kés volt? – Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? – Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele? – Kagyló. – Hány részből? – Egy darabból készült. – Akkor nincs baj. Megvan a kés! – Hol? – A hátamban. – Köszönöm... – Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagyló-ritkaság. – Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem... – Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem. – De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikor jön az orvos? Kés nélkül mégsem mehetek éjjel haza. – Az orvos itt lakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha szurkált uram, hát viselje a következményeket. – Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincs joga hozzá, hogy megtartsa. Ez önbíráskodás! Hála Istennek, van még jog a világon. – Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a recept, hogy bent maradjon a kés. Orvosi rendelet! – Az orvos rendelkezzék a saját holmijával, a kés az én műszerem! – Hm... nehéz ügy... – Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön. – Jól van. Csak ne legyen kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az egészség mindennél fontosabb, és recept az recept, hiába..."""