Egész rakás babonás szokásról olvashatunk Lakatos Károly: Vadászhit című könyvében. Írója, aki maga is szenvedélyes puskaporfogyasztó volt, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultuszáról ír ebben a múlt század egyik legcsinosabb kiállítású szegedi ponyvatermékében. Megtudjuk, hogy a régi vadászok szemében a hirtelen' elébük tűnő vénasszony vagy pap, a kocsiúton átszaladó fekete macska, a fordított kötényben megjelenő szobalány, a tizenharmadika vagy a péntek kivétel nélkül (rossz ómen volt), s a garabonciás biztos közbelépését jelentette a vadászaton. A cigány meg a fiatal menyecske megjelenése vagy a vászoncselédekkel való közelebbi érintkezés viszont mindig szerencsét hozott. Az álomban látott nagy fekete állatokkal és a boszorkányok rontásaival szintén sokat bajlódott a régi vadász. Voltak olyan gonosz szemű emberek, akik egyetlen pillantásukkal örökre hasznavehetetlenné tették a vadászfegyvert. Más vénasszonyok pedig úgy megbabonázták azt, hogy akkor is talált, ha hátrafelé sütötték el. Az így ejtett vadnak azonban nem volt semmiféle belső része. Hosszasan időzik még Lakatos Károly a babonás vadászszokásoknál, majd egy vele megesett kis történet elbeszélésével bizonyítja, hogy egyetlen balhiedelemnek sincs jelentősége. Ő maga is csupa rossz előjelekkel indult egyszer az Eszterházy grófok vizslaversenyére, és ennek ellenére az összes díjakat az ő versenyebei nyerték.