De mi is az a narratív költészet? Olyan költészet, amelynek van történeti magja vagy történetet mesél el. Vagy a személyes mitológiából merít, vagy a történelemből vagy a klasszikus mítoszokból. Ezek sokszor keverednek. Nem történik ez másként Tóbiás Krisztián verses elbeszélésében, vagy inkább versfűzérében sem (verses regényről aligha beszélhetünk egy alig harmincötezer leütésnyi szöveg esetében). A megidézett paraszt nagyapa magánmitológiája keveredik egy profén bibliaértelmezéssel és bölcselkedéssel, ahol a jézusi tanok vagy épp maga az Úristen éppúgy részei a mindennapoknak, mint a társadalom, vagy épp a szűkebb pátria, a falu anomáliái: "mikor meglátta / hogy a falu szélin / a kukorica közül / elősétált a megváltó", vagy más helyütt: "kapaszkodik / mindig kapaszkodnia kell / a gyóntatószékbe / meg mindig valamibe / az úristen köpönyegibe /az úristen köpönyege meg csupa selyem / csúszós fekete selyemköpönyeg / és lehengeredik a pokolba / a hazug ember / le / az ördögök közé / az üstbe / és ott főzik a zsírját / mer' az ember fiának zsírjába' van a hazugság / és az ördögök meg azt eszik / azt eszik az ördögök ott / üszkös kenyérrel. Ez a (talán) megmosolyogni való túlvilág-értelmezés, lehet, hogy túl naivnak tűnik, ám a maga helyén és a maga idejében igencsak valóságos, sőt, továbbmegyek: maga a valóság.